Bemutatkozás
- A zenekar "újkori" történelme
- Terveink
- Akikre büszkék vagyunk
- A legjelentősebb díjaink, elismeréseink
- A legfontosabb események, nemzetközi fellépéseink évszámokban 1994-től
Elődeink
A tiszavasvári Zenekar története egészen 1936-ig nyúlik vissza, amikor leventezenekar működött a településen. Vezetője Hankó László volt.
1940-ben közbeszólt a háború, és a zenekar működése megszakadt.
1950-ben alakult meg a Munkászenekar, amelynek működését az Alkaloida Vegyészeti Gyár támogatta. Sajnálatos módon a vegyészeti üzem csak pár évig tudta támogatni a zenekart. Ezután a hangszerek a helyi iskola tulajdonába kerültek, és megalakult a Tiszavasvári Állami Általános Iskola Rézfúvós Zenekara. Az utánpótlásról az általános iskola gondoskodott, hiszen 1960-tól ének-zene tagozatos osztályokban tanulhattak a gyerekek.
Az iskolában működött az Úttörő Zenekar, és a felnőttek a Munkásőrzenekarnak voltak a tagjai. Később ez a zenekar Tűzoltózenekar néven folytatta munkáját. Hankó László zeneszeretete nagy szerepet játszott abban, hogy a településen a lakók a zenét és a fúvószenét megszeressék. Többek között foglalkozott zeneművek írásával és híres művek átírásával is. A zenekarral különböző fesztiválokon vettek részt, ahol nagy sikereket értek el, fesztiválok győztesei lettek.
Hankó László odafigyelt a fiatal tehetségekre. Az egyik legtehetségesebb diákjának Dohos László számított, aki ma a Magyar Honvédség Fúvószenekarának főkarmestere, Liszt-díjas karnagy. Hankó László ösztönzésére Dohos László Budapesten tanult tovább katonazenei pályán (1965). Majd a moszkvai Zeneakadémián diplomázott, és először a veszprémi zenekarba, majd Budapestre került. Ma a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke.
Hankó László több tehetséges diákja közül kiemelkedett Cicás Ferenc, aki a debreceni Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait.
Hankó László halála után (1969) Hankó Zoltán vette át a zenekar irányítását. A település zenekara 1970-es évek elején felbomlott.
A zenekar "újkori" történelme
1994-ben Cicás Ferenc segítségével alakult újra a Városi Fúvószenekar 35 fővel. A zeneiskola új épületbe költözött, és felvette Hankó László nevét. Az átadó ünnepségen Dohos László ezredes vezényelte a Magyar Honvédség zenekarát. A Városi Fúvószenekar alapító tagjai a zeneiskola növendékei mellett az egykori Tűzoltózenekar zenészei voltak. 1994 óta a Fúvószenekar ismét jelen van a város közéletében, társadalmi összejövetelein, nemzeti ünnepein, kulturális és szórakoztató rendezvényein.
Két évvel a zenekar megalakulása után, 1996-ban szórakoztató (show) kategóriában Nemzetközi Aranydiplomát kaptunk. Az első jelentős fellépéseink között tartjuk számon azt a szereplést, amikor Nyíregyháza utcáin először vonulhattunk fel a Nyírségi Ősz rendezvénysorozat keretein belül. A megye számos településén zenéltünk, s a csapat fellépéseinek száma évről évre nőtt.
Eleinte még mazsorettcsoport nélkül léptünk fel, majd 1997-ben megkeresett bennünket a kisvárdai Várda Mistral Mazsorett csoport vezetője, Szilágyi Zoltánné, hogy a két csapat dolgozzon együtt. Így jött létre a zenekar életében az első külföldi út, amikor is Franciaországba utaztunk a kisvárdai lányokkal. A franciaországi út után a Várda Mistral Mazsorettcsoport és a zenekar között szoros kapcsolat alakult ki. Az elkövetkezendő években számos belföldi és külföldi fellépésen vettünk részt együtt. Így például nagy sikert arattunk a minden évben megrendezésre kerülő fúvószenekari fesztiválon, Mezőkövesden, de az ország más településein is együtt értünk el jelentős sikereket.
Minden évben nagy lelkesedéssel készültünk a novemberi születésnapi koncertünkre, amelyen gyakran szólaltattuk meg hangszereinket Dohos László ezredes úr vezénylete alatt, amely nagy megtiszteltetés volt számunkra.
1998-ban már a tiszavasvári mazsorett csoporttal is színpadra léptünk, s velük jutottunk el a sárvári fesztiválra is. 1998-ben ugyancsak a kisvárdai mazsorettekkel utaztunk Lengyelországba, majd Romániába, ahol a temesvári "Csepürágó Ünnep" rendezvénysorozat résztvevõi lehettünk. A szervezők látva, milyen sikert arat a csapat, újra meghívott bennünket 1999-ben. Ezen a nyáron a számos belföldi szereplés mellett eljutottunk Olaszországba és Belgiumba is. Az itáliai Minturnoban a kisvárdai Várda Mistral csoporttal jártunk, ahol egy nemzetközi fesztiválon vehettünk részt, és képviselhettük városunkat és hazánkat.
Belgiumba a debreceni Sambo Kulturális Egyesület mazsorett csapatával utazhattunk el. A debreceni lányokkal belföldön is sikert arattunk, kétszer értünk el harmadik helyezést a Debreceni Virágkarneválon.
2000-ben a hazai fellépések száma nőtt, évi 60-70 szereplést vállaltunk el. Ebben az évben újra átléptük Magyarország határát, hiszen újra egy belgiumi turné részesei lehettünk a debreceni mazsorettcsoporttal. A három hetes fellépéssorozat alatt egy hetet a németországi Meersburgban töltöttünk. Az ottani zenekar látott bennünket vendégül. Majd zenéltünk Strassbourgban, és Luxemburg főterén is. Az utolsó két hét alatt több belgiumi településen léptünk fel, olykor napi 6 – 7 szereplést is elvállalva.
2001-ben a zenekar éltében a belföldi fellépések domináltak, többek között a balatonalmádi, a mezőkövesdi, a nyíregyházi fesztiválokon vettünk részt. Zenekarunk egyre nagyobb sikereit az is bizonyítja, hogy számos fesztiválra visszahívtak bennünket. Többek között újra részt vettünk az olaszországi fesztiválon, Minturnoban, 2002-ben. Természetesen az itthoni közönség is szívesen fogadott minket, szívesen tettünk eleget a különböző meghívásoknak.
2003-ban a testvérvárosi kapcsolat kiépítése céljából utaztunk az olaszországi Castelnouvo di Portoba a Tiszavasvári Mazsorettcsoporttal. Az út különlegességét az adta, hogy a zenekar egy híres magyar indulót játszhatott el II. János Pál pápának, mivel az olasz vendégek jóvoltából látogatást tehettünk a Vatikánban. Erre az útra már a zenekar mostani karnagya kísérte el zenekarunkat, Aranyi Imre.
Sajnálatos eseménnyel zárult 2003 nyara, hiszen elhunyt a zenekart (újra)alapító karnagy, Cicás Ferenc. Az űr, amelyet maga után hagyott, sosem fog elmúlni, s a zenekar tagjai megőrzik tanár úr emlékét, s folytatják munkájukat, hiszen neki köszönhetik azt, hogy megszerették és életük részévé vált a fúvószene. Cicás Ferenc tanár úr halála után a zenekar mélypontra került, ám e szomorú esemény után újra talpra kellett állnunk, s az, hogy sikerült, nagyban köszönhető a zenekar jelenlegi karnagyának, Aranyi Imrének.
A 2004-ben huszonöt tagot számláló Tiszavasvári Fúvószenekar újabb sikereket könyvelhetett el. Ki kell emelnünk közülük azt a jelentős eseményt és eredményt, amelyet a gyulai tűzoltófesztiválon értünk el. Itt ugyanis megkaptuk a "legjobb műsor-összeállítás különdíját", illetve a fesztivál nagydíját, amely a zsűri és a közönség elismerését is jelentette. 2004-ben ünnepeltük a tízéves jubileumunkat.
2005-ben több belföldi fellépésünk mellett Montenegroban vettünk részt egy nagyszabású fúvószenekari fesztiválon.
Eddig három cd-nk jelent meg. Az első hanghordozónk a 2001-es születésnapi koncertünkön elhangzott zenei darabokat tartalmazza, a második a mazsorettcsoportok számára készült indulókkal, latin zenével, a harmadik pedig tizedik jubileumi koncertünk hangfelvétele.
Terveink
Jelenleg fúvószenekarunk 35 állandó tagot számlál (a legfiatalabb tíz, a legidősebb 40 éves), a legtöbben még tanulók, főiskolai/egyetemi hallgatók. A zenei élet alapját a Hankó László Zeneiskola biztosítja, amelynek több száz tanulója van. Az utánpótlás tehát biztosított. Zenekarunk minden évben lehetőséget keres arra, hogy legalább egy nagyszabású nemzetközi fesztiválon szerepelhessen. Európa számos országában szórakoztattunk már a közönséget, ebben az évben azonban eljuthatunk a tengerentúlra is.
2006. elején meghívást kaptunk az Amerikai Egyesült Államokba. A Philadephiában élő magyar-német baráti szövetséghez jutott el hanganyagunk, amely megtetszett a tagoknak, ezért hivatalosan meghívtak minket a szeptemberben tartandó Octoberfest nevű fesztiválra. Természetesen nagyon örültünk a felkérésnek, és szeretnénk ennek is eleget tenni. Ez a lehetőség számunkra nagyon fontos, hiszen ebben az évben a tengerentúlon is képviselhetnénk városunkat, hazánkat. Ez a szereplés (szereplések) zenekarunk számára kiváló alkalmat jelenthet arra, hogy méltán képviseljük hazánkat. Többek között képviseljük az európai kultúrát, azon belül Magyarország értékeit, a magyar fúvószenekari hagyományokat.
Repetoráunkban számtalan zenemű szerepel: a komolyzenei fúvószenei átiratoktól kezdve a magyar indulókon át a könnyűzenei anyagokig minden megtalálható. Filmzenék, sikeres slágerdallamok felcsendülésével színesítjük műsorunkat. Az amerikai fellépésekre külön készülünk, a magyar zeneművek mellett német dallomok játszásával szeretnénk kedveskedni az amerikai német-magyar nemzetiségű embereknek. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az eredeti Octoberfest elnevezésű fesztivál hangulatát visszaadjuk.
Mint minden civil szervezetnek, nekünk is különböző problémákat kell megoldanunk ahhoz, hogy ez az út valóra válhasson. Természetesen zenekarunk mindent elkövet annak érdekében, hogy Magyarországot képviselhessük ezen a nagyszabású rendezvényen.
Akikre büszkék vagyunk
Zenekarunk több olyan személyiséggel is büszkélkedhet, akik városunkból indultak el a zenei pályán és váltak a magyar zenei élet legjelentősebb alakjává:
Dohos László: | ezredes, Magyar Honvédség Fúvószenekarának főkarmestere, Liszt-díjas karnagy, Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke |
Tokár József: | hivatásos katonazenész, Eger Katonazenekarának tagja |
Tokár Zoltán: | hivatásos katonazenész, a Magyar Honvédség egyik budapesti katonazenekarának tagja |
A legjelentősebb díjaink, elismeréseink
1997 | Mezőkövesd: A fúvószenekarok, és mazsorettcsoportok V. Fesztiválja |
1997 | Románia: Arany emlékkupa |
1997 | Rzeszów, Lengyelország: Dyplom |
1998 | Kisvárda: Arany emlékkupa |
1998 | Mezőkövesd: A fúvószenekarok, és mazsorettcsoportok VI. Fesztiválja |
1998 | Tiszaújváros: VI. Tiszaújvárosi Tavaszi Fesztivál |
1998 | Tiszavasvári: "Tiszavasvári Városért" közösségi kitűntető díj |
1998 | Debrecen: 28. Debreceni Virágkarnevál (III. helyezés Művészeti csoportok kategóriájában) |
1998 | Sárvár: elismerő oklevél |
1999 | Mezőkövesd: A fúvószenekarok, és mazsorettcsoportok VII. Fesztiválja |
1999 | Debrecen: 29. Debreceni Virágkarnevál (III. helyezés Művészeti csoportok kategóriájában) |
2000 | Debrecen: 30. Debreceni Virágkarnevál (III. helyezés Művészeti csoportok kategóriájában) |
2000 | Meersburg, Németország: Konzertplakette |
2001 | Mezőkövesd: A fúvószenekarok, és mazsorettcsoportok IX. Fesztiválja |
2001 | Balatonalmádi: I. Országos Mazsorett és Fúvószenekari Találkozó, "Kiemelkedő teljesítményért" című oklevél |
2002 | Gyula: VIII. Tűzoltózenekari és Majorette Fesztivál Különdíja "A jókedvű együtt muzsikálásért" című oklevél |
2002 | Mezőkövesd: A fúvószenekarok és mazsorettcsoportok X. fesztiválja I. helyezett - "A legjobb zenekar" című oklevél |
2004 | Gyula: IX. Nemzetközi Tűzoltózenekari Majorette Fesztivál A "Fesztivál Nagydíjasa" című oklevél |
2004 | Gyula: IX. Nemzetközi Tűzoltózenekari Majorette Fesztivál Különdíjasa A "Legjobb műsorválasztásért" című oklevél |
2004 | Tiszalök: V. Mezőgazdasági Kiállításon, Kelet és Városnap |
2004 | Castelnouvo di Porto, Olaszország: Emlékplakett |
2005 | Mezőkövesd: A fúvószenekarok és mazsorettcsoportok XV. fesztiválja |
A legfontosabb események, nemzetközi fellépéseink évszámokban 1994-től
1994 | A zenekar újraalakulása. Zenekarvezető: +Cicás Ferenc |
1996 | Nemzetközi Aranydiploma ( Show kategória ) |
1997- | Várda Mistral Mazsorett csoporttal (Kisvárda) való együttműködés |
1997 | Franciaország (Tours) |
1998 |
Lengyelország (Rzeszów) Románia (Temesvár) |
1999 | Olaszország (Minturno) |
1999- | Szambo Kulturális Egyesülettel (Debrecen) való együttműködés |
1999 | Belgium (Brugge, Ostende, Middelkerke) |
1999 | Debreceni Virágkarnevál (harmadik helyezés) |
2000 | Debreceni Virágkarnevál (harmadik helyezés) |
2000 |
Belgium (Brugge, Ostende, Middelkerke) Németország (Meersburg) Luxemburg Franciaország (Strassborg) |
2000 | Olaszország ( Minturno) |
2001 | Megjelent a zenekar első cd-je |
2003 | Karnagy: Aranyi Imre |
2003 |
Olaszország (Castelnouvo di Porto) Vatikán: II. János Pál pápa audienciáján játszott a zenekar |
2003 | Elhunyt a zenekart újraalapító karnagy, +Cicás Ferenc |
2004 | Megjelent a zenekar második cd-je |
2004 | A zenekar 10 éves jubileuma |
2005 | Megjelent a zenekar harmadik cd-je |
2005 | Szerbia és Montenegro (Montenegro, Budva) |